- Két napra mentek. Minek ennyi ruha? - túrt hajába a fiú, mikor ránézett a csomagtartóra, amelyben alig volt már szabad hely.
- Dilan, ezt te úgysem érted - legyintett a kisebbik, majd átölelte bátyját. - Vigyázz magadra, bátyó! - suttogta a fiú fülébe, majd egy puszit nyomott vörös arcára.
Ezután America jött a soron. Szorosan átölelte nagyobbik húgát, s egy puszit nyomott arcára, majd megfogta kezét.
- Vigyázz erre a lányra, rendben? - biccentett Sid felé, aki épp a szemfestékét nézte az autó visszapillantó tükrében.
- Megpróbálok. Vigyázz magadra, Dilan - mosolygott, s még egyszer, szorosan átölelte bátyját.
Ezután beült a volán mögé, becsukta maga után az ajtót, s elindította a járműt. Jobb kezével bekapcsolta a rádiót, majd miután megtalálta a tökéletes adót, feljebb húzta a hangerőt. A Train zenekar kezdte el játszani a 50 Ways to Say Goodbye című dalukat, a két lány pedig azonnal dalra fakadt. Ez a dal tökéletesen illet az úthoz, így még buzgóbban, még boldogabban énekelték a sorokat. A dal végeztével America lejjebb vette a hangerőt, mivel beérkeztek a városba. Az üzemanyagtartály tartalmát jelző kijelzőre pillantott, amely jelezte, hogy a tartályban lévő folyadék vészesen fogy. Tekintetével keresni kezdett egy benzinkutat, ám előtte csak panelházak díszelegtek, egymás hegyén-hátán.
- Sid, nálad van a térkép? - kérdezte húgától, tekintetét le nem véve az útról.
- Pillanat... - ezzel kutatni kezdett az előtte lévő fiókban. - Megvan! - kiáltott fel, amikor az említett darab a kezébe került.
- Jó, de ne olyan hangosan! Két utcával arrébb is meghallják a vékony hangod! - förmedt húgára, aki egy grimasszal válaszolt nővére beszólására. - Mit keressek rajta?
- Most a Spring Street-en vagyunk. Egy közel eső benzinkútra lenne szükségünk, mivel nemsokára megáll az autó - nézett bele a visszapillantóba.
- Uhm, oké. Várj. Ha most befordulsz balra, akkor ott lesz egy bevásárló központ, ami mellett van egy benzinkút - navigálta el nővérét.
Pár méter után el is fordultak balra, hamarosan pedig maguk előtt találták a bevásárló központ, tőle balra pedig a benzinkutat. Lassan letértek, s beálltak a szabad helyre. Miközben beállította a szerkezetet, egy autó ment el mellette, amely megállt a szomszédos szabad helyen. Két férfi szállt ki belőle; America már az első pillantás után megállapította, hogy testvérek lehetnek. Az idősebbik ült a sofőr helyén, szőkés-barna haja ziláltan állt fején, fehér inge ráfeszült kezére, ezzel kirajzolódtak tökéletes izmai.
Sydney szállt ki az autóból, ami miatt a fiatalabbik szeme kikerekedett, s egy halk o hagyta el száját. Rendesen felmérte a lányt, ami miatt America teljesen megtelt dühvel. Utálta, hogy ha ennyire megnézték húgát. Tudta, hogy milyen adottságokkal rendelkezik Sydney, de azt végképp nem tűrte el, ha ennyire feltűnően, ennyire perverzen mérik végig őt. Ezért is nézett szúrós szemekkel a két férfira.
- Helló cica! - villantott meg egy ezer wattos mosolyt Richard, tekintetét le nem véve Sydney-ről.
America magába fojtott egy sor káromkodást, s csendben tűrte, hogy a fiú feléjük közelit, pontosabban a húga felé.
- Sydney ülj be! - parancsolt rá hirtelen, még épp időben.
- De, Rica... -kezdett volna bele a magyarázkodásba. Nem akarta bevallani nővérének, hogy szimpatikusnak találja a fiút – még akkor is, ha ennyire modortalan, beteges alak – , mivel tudta, hogy Rica épp ellenkezőleg vélekedik róla.
- Semmi Rica. Ülj be abba a nyomorult autóba, és maradj is ott! - ezzel pedig egy eléggé meggyőző pillantással jutalmazta húgát.
Sid értette a célzást: Rica egyáltalán nem szeretné, hogy ha ez a fiú a közelükben lenne.
America elvette pénztárcáját a táskájából, s miután meggyőződött arról, hogy húga teljes mértékben biztonságban van az elől a beteges állat elől, bement fizetni. Mivel a benzinkút egyben kisbolt is volt, vett maguknak néhány apróságot, mint például két zsömlét, két üveg vizet, s persze gumicukrot.
Épp a kasszánál állt, s várta, hogy az eladó beüsse a megvett dolgok értékét, amikor két személy állt a hátánál. Csupán fél szemmel pillantott hátra, ám azonnal felismerte, kik is van mögötte. Az a beteges alak! Na meg a normális bátyja, aki eddig nem igazán jelezte, hogy a mellette álló személlyel rokonságban áll. America próbált nem figyelni rájuk, ám meghallotta, miről is beszélnek. Illetve, kiről. Természetesen Sydney volt a téma, na meg az, hogy milyen jó bőr, és hogy szívesen meghúznám!. Ennyi kellett Rica-nak; megfordult, meglendítette kezét, s telibe találta a fiatal srác arcát. A tenyere helye vörössé vált, a fiú pedig ujjaival tapogatni kezdte az ütés helyét.
- Még egy ilyen mocskos szó, és esküszöm, hogy nem éled túl a mai napot! - már-már üvöltött, ám magában tartotta a feltörekvő káromkodást. Hisz mégiscsak közhelyen volt!
- Kis tüzes! - röhögött fel a sértett, arcára pedig egy gúnyos mosoly telepedett. Ezt a szemetet!
- Még egy szó, és halott vagy. - ejtett ki minden egyes szót úgy, hogy a hallás sérültnek hitt fiú meg is értse.
- 200$ lesz hölgyem! - az eladó hangja mentette meg Rich-et attól, hogy itt és most meg ne haljon.
- Köszönöm szépen! - jelent meg egy mosoly az arcán. Ő erős, nem mutathatja azt, hogy idegesíti az, hogy a fiú játszik vele. - Szép napot! - ezzel megfordult, és akarva belement a fiúba.
Egy elégedett mosoly jelent meg az arcán, amikor látta, hogy a fiú a fehér ingére öntötte a kólájának egyharmadát. Így távozott a boltból.
Mikor beült autójába, húga kíváncsi pillantásaival találta szembe magát.
- Mitől vagy ennyire boldog? - vette el nővére kezéből a gumicukrot, amit ki is bontott, s falatozni kezdett belőle.
- Csak az új hódolódra ráöntöttem a kólát. - gyújtotta be az autót, majd kihajtott a benzinkútról.
- Mi' csináltál? - kérdezte teli szájjal.
- Tudod, vannak véletlenek. És én véletlenül neki mentem - arcára egy bűntudatos mosolyt festett, ám hangjából hallatszott a szarkazmus.
- Persze, persze. Véletlen - forgatta szemeit, majd ismét belemarkolt a zacskóba.
Percekkel később kiértek a városból, s a forgalmas országúton találták magukat. Az ő sávjukban kevesen jártak, annál inkább többen a másik oldalon. Úgy látszik, többen menekülnek a Bűn városából, mint ahányan közelednek a csillogás, pénz és az éjszakai élet felé. Ám a két lány ettől nem rettent meg; sőt. Annál inkább oda akart érni, hogy megtudják, milyen is az éjszakai élet.
Már vagy öt perce száguldottak, amikor is egy hangos robbanást hallottak. Rica szitkozódni kezdett, Sid pedig értetlenül meredt nővérére. America az út szélére hajtott, s megállította az autót.
- Rica mi történt? - kérdezte két falás közt, teli szájjal.
- Feltehetőleg kirobbant a kerék - motyogta az idősebbik alig hallhatóan.
Visszapillantó tükrébe pillantott, s megállapította, hogy nem közeledik feléjük autó, így kiszállt. Becsukta maga után az ajtót, s megállt a hátsó kerék előtt. Leguggolt mellé, s vizsgálni kezdte: kisebb üveg darabokat pillantott meg a lyuk széle körül, így megállapította, hogy ráhajtott egy üvegre, ami összetört, ezáltal felrobbant a kereke. A csomagtartó felé vette az irányt, és turkálni kezdett az ott lévő dolgok közt. A pótkerék persze a csomagok legalján volt, így majdnem mindent ki kellett szedjen ahhoz, hogy kivegye az említett darabot. Elővette még a szerszámos ládát is, és hozzálátott a kerék lecseréléséhez.
Eközben közeledett feléjük a fekete Audi, benne egy fiú testvérpárral. Épp az otthon történteken beszélgettek, s azon, hogy milyen következményei lesznek ennek a ferde hétvégének, amikor is Richard megpillantotta Americat. Pontosabban a fenekét. Halk üvöltözésbe kezdett, s azt közölte kulturáltan a bátyjának, hogy a csaj milyen jó idomokkal rendelkezik.
Andrew felismerte az autót, és azt a formás feneket is. Mi tagadás, a lány nem nézett ki rosszul. Sőt. Kifejezetten tetszett neki az őszintesége, s az, hogy kiállt a húgáért.
Akkor eszmélt fel gondolataiból, amikor az autó megállt, épp a két lány autójától pár méterre. Furán méregette a vezető ülésben elhelyezkedő testvérét, s már épp rákérdett volna, hogy miért álltak meg, ám öccse már nem volt ott. Eltűnt. Pontosabban kiszállt, s egyenesen az autó mellett guggoló lány felé vette az irányt. Andrew azonnal kiszállt, s el akarta húzni onnan öccsét, de már késő volt.
- Helló cica. Csak nem elakadtunk? - gúnyos mosoly telepedett az arcára.
Ricának ismerős volt a hang. De még mennyire ismerős volt. A kulcsot a földre dobta, kezeit ökölbe szorította, majd felállt, tekintetét pedig a fiúéba fúrta. Rich arcán döbbenetet vélt felfedezni, aminek nagyon is örült. Ekkor pillantotta meg a háttérben álló fiút, aki tehetetlenül néz, és várja, hogy Rica haragja lesújtson.
- Épp te hiányoztál innen - forgatta szemeit. - Mit keresel itt? Talán követsz? Illetve követtek? Ám a veled együtt utazó nem igazán jelzi, hogy együtt vagytok, mivel ő eddig meg sem szólalt, ellentétben veled, aki mindenbe bele kellett szóljon. Mond csak, feltűnési viszketekségben szenvedsz?
Andrew eddig bírta: kitört belőle a röhögés. Kezével megtámszkodott az autóba, s úgy próbált lenyugodni. Öccsével ellentétben ő nagyon jól szórakozott ezen a helyzeten. Ám Rich nem így gondolta. Úgy érezte, a lány megsértette őt. Hisz ő mégis csak egy herceg! Őt nem lehet csak úgy megsérteni! És a véleményét ki is akarta nyilvánítani.
- Mit gondolsz, kivel beszélsz? - lépett Rica-hoz közelebb.
Tekintetével már ölni is lehetne, ez miatt pedig a lány megrémült. Sosem gondolta volna, hogy ez a fiú, aki eddig csak sértegette őt és a húgát, ilyen komoly és dühös is lehet.
- Rich elég! - szólalt meg végül Andrew.
Kezével megragadta öccse kezét, ezzel megállítva azt, hogy a lányban bármi kárt is tehessen. Persze, nem akart, csupán meg akarta ijeszteni az előtte álló tudatlan lányt.
- Drew most mi bajod? - vonta fel szemöldökét a kisebbik.
- Úgy látszik, nem tudja, kik is vagyunk. És ez maradjon is így! -tekintetéből azt sugallta, hogy minden rendben van, és nem szeretné, hogy minden ember tudomására jutna, hogy a két herceg épp egy ferde hétvégére készül a Bűn városába.
- Rendben - morogta, majd eltávolodott a megrémült lánytól. Ehelyett előre vette az irányt, s megállapodott az autóban ülő lány ajtaja előtt.
- Sajnálom az öcsém viselkedését. Kicsit önfejű és felelőtlen! - kezdett el mentegetőzni a nagyobbik, s megvakarta tarkóját.
America vörösödni kezdett. Legelsőnek azt állapította meg, hogy ez a férfi túlzottan is jóképű. Másodszor pedig azt, hogy művelt, és rengeteget olvashatott, mivel nem minden huszonéves srác rendelkezik olyan szókinccsel, mint az előtte álló egyed. Ugyan csak nyolc szó hagyta el száját, mégis sokkal többet árult el magáról, mint kellett volna.
- Talán a kicsit jelző kissé kevés, nem gondolod? - mosolyodott el zavarában.
- Igazad lehet. Ám nagyon meg akarja szerezni magának a húgod, ezért mindent bevet annak érdekében, hogy ez meg is történjen.
- Sydney-t mindenki meg akarja szerezni - motyogta kelletlenül a lány. - Tudom, hogy ez eléggé kínos, de egyszerűen nem tudom lecserélni a kereket. Eddig eljutottam, de nincs bennem annyi energia, hogy megerősítsem. Tudnál nekem segíteni? - még jobban elvörösödött, s legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
- Persze - válaszolta a srác, majd lefeküdt a földre s megnézte, hogy meddig jutott a lány, s folytatta a munkát.
Ilyen még sosem történt vele. Rengetegszer cserélt már autókereket, és eddig mindig sikerült is neki. Fogalma sincs, hogy most miért nem sikerült.
Andrew cserélt már kereket ugyan, ha nagyon muszáj volt. Általában megkéri a segédjeit, hogy cseréljék le ők, hisz neki nem szabadott ezt megtennie. Ám ha mindez megtörtént, akkor az apja fülébe jutott a hír, s napokig nem hagyhatta el a kastélyt. Így inkább minden tudását bevetette annak érdekében, hogy most mindent tökéletesen elvégezzen. Hisz a lány ezt várja tőle.
Hangos nevetés hallatszott az autó eleje felől, amire mindketten felkapták a fejüket. Richard és Sydney lehúzott ablakon keresztül társalogtak, s látszólag nagyon jól el voltak. America keze ökölbe szorult; még mindig nem változott meg a véleménye a fiúról. Ellenkezőleg; irritálta az, hogy a fiú ennyire kacéran viselkedik a húgával. Pár órája ígérte meg a bátyjának, hogy vigyázik a húgára, erre tessék: hagyta, hogy egy önelégült, beteges, szívtipró kezei közé kerüljön. Szóljon közbe? Vajon jó ötlet lenne mindez? Hisz ő inkább az előtte fekvő fiúra kéne gondoljon, aki épp az ellenkezője öccsének.
- Sikerült - Andrew hangja húzta vissza a valóságba.
Kezeit kissé összepiszkolta, haja is kószán állt fején, ám emiatt még helyesebb lett, mint amilyen eddig is volt. Hogyan lehet egy férfi ennyire jóképű?
- Köszönöm szépen, a húgom nevében is - varázsolt az arcára egy mosolyt, ezzel leplezve zavarát.
- Ugyan, semmiség - vakarta meg ismét a tarkóját, s elnevette magát. - Rich, gyere! - szólt oda öccsének.
- Várj má'! Szóval akkor ide adod a számod? - pillantott vissza az előtte ülő lányra, aki kikapta a kezéből a telefont, s beleírta a saját telefon számát. - Kösz, szívi - villantott meg egy mosolyt, majd zsebre vágta a készüléket, s a bátyja felé lépkedett. - Mehetünk.
- Minden jót... ne haragudj, mi is a neved? - most a fiún volt a sor, hogy kipirosodjon.
- America - három, kettő, egy...
- Úgy, mint az országot? - jelen esetben Richard sütötte el a nem épp kellemes poént.
America lesütötte a szemét, összeszorította kezét, s megpróbált nem őrjöngeni.
- Igen, épp úgy - motyogta alig hallhatóan.
- Sajnálom - kínos mosoly telepedett Andrew ajkaira. - Akkor minden jót, Rica! - ezzel mindketten a saját járművük felé vették az irányt.
America mély levegőt vett, majd miután kifújta, visszaült a saját autójába. Bekötötte magát, majd elindította a járműt.
- Meg van a száma. A neve Richard, és ő... - ám nem tudta befejezni, mivel nővére félbeszakította.
- Sid állj! Nem érdekel - rántotta meg vállát, majd rálépett a gázpedálra és ismét száguldani kezdtek az autópályán.
Percekkel később kiértek a városból, s a forgalmas országúton találták magukat. Az ő sávjukban kevesen jártak, annál inkább többen a másik oldalon. Úgy látszik, többen menekülnek a Bűn városából, mint ahányan közelednek a csillogás, pénz és az éjszakai élet felé. Ám a két lány ettől nem rettent meg; sőt. Annál inkább oda akart érni, hogy megtudják, milyen is az éjszakai élet.
Már vagy öt perce száguldottak, amikor is egy hangos robbanást hallottak. Rica szitkozódni kezdett, Sid pedig értetlenül meredt nővérére. America az út szélére hajtott, s megállította az autót.
- Rica mi történt? - kérdezte két falás közt, teli szájjal.
- Feltehetőleg kirobbant a kerék - motyogta az idősebbik alig hallhatóan.
Visszapillantó tükrébe pillantott, s megállapította, hogy nem közeledik feléjük autó, így kiszállt. Becsukta maga után az ajtót, s megállt a hátsó kerék előtt. Leguggolt mellé, s vizsgálni kezdte: kisebb üveg darabokat pillantott meg a lyuk széle körül, így megállapította, hogy ráhajtott egy üvegre, ami összetört, ezáltal felrobbant a kereke. A csomagtartó felé vette az irányt, és turkálni kezdett az ott lévő dolgok közt. A pótkerék persze a csomagok legalján volt, így majdnem mindent ki kellett szedjen ahhoz, hogy kivegye az említett darabot. Elővette még a szerszámos ládát is, és hozzálátott a kerék lecseréléséhez.
Eközben közeledett feléjük a fekete Audi, benne egy fiú testvérpárral. Épp az otthon történteken beszélgettek, s azon, hogy milyen következményei lesznek ennek a ferde hétvégének, amikor is Richard megpillantotta Americat. Pontosabban a fenekét. Halk üvöltözésbe kezdett, s azt közölte kulturáltan a bátyjának, hogy a csaj milyen jó idomokkal rendelkezik.
Andrew felismerte az autót, és azt a formás feneket is. Mi tagadás, a lány nem nézett ki rosszul. Sőt. Kifejezetten tetszett neki az őszintesége, s az, hogy kiállt a húgáért.
Akkor eszmélt fel gondolataiból, amikor az autó megállt, épp a két lány autójától pár méterre. Furán méregette a vezető ülésben elhelyezkedő testvérét, s már épp rákérdett volna, hogy miért álltak meg, ám öccse már nem volt ott. Eltűnt. Pontosabban kiszállt, s egyenesen az autó mellett guggoló lány felé vette az irányt. Andrew azonnal kiszállt, s el akarta húzni onnan öccsét, de már késő volt.
- Helló cica. Csak nem elakadtunk? - gúnyos mosoly telepedett az arcára.
Ricának ismerős volt a hang. De még mennyire ismerős volt. A kulcsot a földre dobta, kezeit ökölbe szorította, majd felállt, tekintetét pedig a fiúéba fúrta. Rich arcán döbbenetet vélt felfedezni, aminek nagyon is örült. Ekkor pillantotta meg a háttérben álló fiút, aki tehetetlenül néz, és várja, hogy Rica haragja lesújtson.
- Épp te hiányoztál innen - forgatta szemeit. - Mit keresel itt? Talán követsz? Illetve követtek? Ám a veled együtt utazó nem igazán jelzi, hogy együtt vagytok, mivel ő eddig meg sem szólalt, ellentétben veled, aki mindenbe bele kellett szóljon. Mond csak, feltűnési viszketekségben szenvedsz?
Andrew eddig bírta: kitört belőle a röhögés. Kezével megtámszkodott az autóba, s úgy próbált lenyugodni. Öccsével ellentétben ő nagyon jól szórakozott ezen a helyzeten. Ám Rich nem így gondolta. Úgy érezte, a lány megsértette őt. Hisz ő mégis csak egy herceg! Őt nem lehet csak úgy megsérteni! És a véleményét ki is akarta nyilvánítani.
- Mit gondolsz, kivel beszélsz? - lépett Rica-hoz közelebb.
Tekintetével már ölni is lehetne, ez miatt pedig a lány megrémült. Sosem gondolta volna, hogy ez a fiú, aki eddig csak sértegette őt és a húgát, ilyen komoly és dühös is lehet.
- Rich elég! - szólalt meg végül Andrew.
Kezével megragadta öccse kezét, ezzel megállítva azt, hogy a lányban bármi kárt is tehessen. Persze, nem akart, csupán meg akarta ijeszteni az előtte álló tudatlan lányt.
- Drew most mi bajod? - vonta fel szemöldökét a kisebbik.
- Úgy látszik, nem tudja, kik is vagyunk. És ez maradjon is így! -tekintetéből azt sugallta, hogy minden rendben van, és nem szeretné, hogy minden ember tudomására jutna, hogy a két herceg épp egy ferde hétvégére készül a Bűn városába.
- Rendben - morogta, majd eltávolodott a megrémült lánytól. Ehelyett előre vette az irányt, s megállapodott az autóban ülő lány ajtaja előtt.
- Sajnálom az öcsém viselkedését. Kicsit önfejű és felelőtlen! - kezdett el mentegetőzni a nagyobbik, s megvakarta tarkóját.
America vörösödni kezdett. Legelsőnek azt állapította meg, hogy ez a férfi túlzottan is jóképű. Másodszor pedig azt, hogy művelt, és rengeteget olvashatott, mivel nem minden huszonéves srác rendelkezik olyan szókinccsel, mint az előtte álló egyed. Ugyan csak nyolc szó hagyta el száját, mégis sokkal többet árult el magáról, mint kellett volna.
- Talán a kicsit jelző kissé kevés, nem gondolod? - mosolyodott el zavarában.
- Igazad lehet. Ám nagyon meg akarja szerezni magának a húgod, ezért mindent bevet annak érdekében, hogy ez meg is történjen.
- Sydney-t mindenki meg akarja szerezni - motyogta kelletlenül a lány. - Tudom, hogy ez eléggé kínos, de egyszerűen nem tudom lecserélni a kereket. Eddig eljutottam, de nincs bennem annyi energia, hogy megerősítsem. Tudnál nekem segíteni? - még jobban elvörösödött, s legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
- Persze - válaszolta a srác, majd lefeküdt a földre s megnézte, hogy meddig jutott a lány, s folytatta a munkát.
Ilyen még sosem történt vele. Rengetegszer cserélt már autókereket, és eddig mindig sikerült is neki. Fogalma sincs, hogy most miért nem sikerült.
Andrew cserélt már kereket ugyan, ha nagyon muszáj volt. Általában megkéri a segédjeit, hogy cseréljék le ők, hisz neki nem szabadott ezt megtennie. Ám ha mindez megtörtént, akkor az apja fülébe jutott a hír, s napokig nem hagyhatta el a kastélyt. Így inkább minden tudását bevetette annak érdekében, hogy most mindent tökéletesen elvégezzen. Hisz a lány ezt várja tőle.
Hangos nevetés hallatszott az autó eleje felől, amire mindketten felkapták a fejüket. Richard és Sydney lehúzott ablakon keresztül társalogtak, s látszólag nagyon jól el voltak. America keze ökölbe szorult; még mindig nem változott meg a véleménye a fiúról. Ellenkezőleg; irritálta az, hogy a fiú ennyire kacéran viselkedik a húgával. Pár órája ígérte meg a bátyjának, hogy vigyázik a húgára, erre tessék: hagyta, hogy egy önelégült, beteges, szívtipró kezei közé kerüljön. Szóljon közbe? Vajon jó ötlet lenne mindez? Hisz ő inkább az előtte fekvő fiúra kéne gondoljon, aki épp az ellenkezője öccsének.
- Sikerült - Andrew hangja húzta vissza a valóságba.
Kezeit kissé összepiszkolta, haja is kószán állt fején, ám emiatt még helyesebb lett, mint amilyen eddig is volt. Hogyan lehet egy férfi ennyire jóképű?
- Köszönöm szépen, a húgom nevében is - varázsolt az arcára egy mosolyt, ezzel leplezve zavarát.
- Ugyan, semmiség - vakarta meg ismét a tarkóját, s elnevette magát. - Rich, gyere! - szólt oda öccsének.
- Várj má'! Szóval akkor ide adod a számod? - pillantott vissza az előtte ülő lányra, aki kikapta a kezéből a telefont, s beleírta a saját telefon számát. - Kösz, szívi - villantott meg egy mosolyt, majd zsebre vágta a készüléket, s a bátyja felé lépkedett. - Mehetünk.
- Minden jót... ne haragudj, mi is a neved? - most a fiún volt a sor, hogy kipirosodjon.
- America - három, kettő, egy...
- Úgy, mint az országot? - jelen esetben Richard sütötte el a nem épp kellemes poént.
America lesütötte a szemét, összeszorította kezét, s megpróbált nem őrjöngeni.
- Igen, épp úgy - motyogta alig hallhatóan.
- Sajnálom - kínos mosoly telepedett Andrew ajkaira. - Akkor minden jót, Rica! - ezzel mindketten a saját járművük felé vették az irányt.
America mély levegőt vett, majd miután kifújta, visszaült a saját autójába. Bekötötte magát, majd elindította a járműt.
- Meg van a száma. A neve Richard, és ő... - ám nem tudta befejezni, mivel nővére félbeszakította.
- Sid állj! Nem érdekel - rántotta meg vállát, majd rálépett a gázpedálra és ismét száguldani kezdtek az autópályán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése