Prológus

Egy köteg pénz landolt America asztalán. A széken ülő lány kérdőn pillantott fel húgára, aki mosolyogva figyelte döbbent nővérét.
- Honnan szerezted? - mutatott a kezében lévő golyóstollal a pénzkötegre.
- Nem mindegy az? A lényeg, hogy a hétvégén kirúgunk a hámból - jelent meg egy diadalittas mosoly Sydney arcán.
- Nem, nem mindegy Sid! Tudni akarom, hogy honnan szerezted ezt a rengeteg pénzt!
- Eladtam néhány értékesebb könyvemet - sütötte le szemeit. Tudta, hogy most mi vár rá.
- Te teljesen megbolondultál? - állt fel America, a golyóstollat pedig az asztalhoz csapta. - Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Azok a könyvek voltak anya mindenei!
- De anya halott, Rica! - csattant fel a kisebbik, ezzel pedig kiviharzott a szobából.
 Tudta, hogy ezzel a mondattal beletiport nővére lelkébe, de ez az igazság. Édesanyjuk több mint tíz éve meghalt, de America még mindig nem tudott túltenni rajta. Anyja volt a példaképe; amikor a fiatal nő meghalt, az alig tíz éves kislány senkihez sem szólt. Megviselte őt a nő halála, s még most sem tett túl rajta rendesen. Édesanyja imádott olvasni, ha volt egy kevés félrerakott pénze, abból könyveket vett. America ragaszkodott azokhoz a könyvekhez; ha kezébe vett egyet is, édesanyja képét látta maga előtt, ahogy épp olvas, esetleg a konyhában sürög-forog.
 Egy hatalmas ajtó csapás zavarta meg gondolatmenetét. Bátyja, Dilan, állt előtte karba tett kézzel.
- Már megint mit tudtatok csinálni? Most szaladt el itthonról, fellökve a konyhában lévő székeket. Ti teljesen meg vagytok őrülve! - dobta le magát a lány ágyára, tekintetét le nem véve frusztrált húgáról.
- Eladta anya könyveit, én pedig azt mondtam rá, hogy őrült. Ő meg hozzám vágta, hogy anya már régóta nincs a köreinkbe. Mintha én ezt nem tudnám - utóbbi mondatát inkább magának mondta, mintsem bátyjának.
- Rica, tényleg túl kéne már tenned rajta. Anya biztos örül annak, hogy megőrzitek a könyveit, de annak még inkább örülne, ha boldogak lennétek, s vennétek magatoknak egy-két új dolgot. Tudom, itt a farmon nem sok hasznát veszitek, de megérdemelnétek - ezzel felállt, s kiment a szobából.
 America elgondolkodott bátyja szavain. Talán igaza lehet. Húga tényleg csak jót akart neki. Magára kapta fekete melegítő felsőjét, valamint agyonhasznált tornacipőjét, s elment megkeresni húgát.
 Tudta, hogy hol találhatja húgát, így nem is kereste máshol. Elment a karámhoz, egyenesen a sarokban lévő lévő létráig, amin aztán felmászott. Húgát ott találta egy könyv társaságában. Elfújta a szél - olvasta le a könyv borítójáról. Ez volt édesanyjuk kedvenc könyve, majdnem minden évben újraolvasta.
 Mélyet szippantott a széna illatából, majd lehuppant húga mellé, és szorosan átölelte.
- Gyere velem - suttogta fülébe.
- H... hova? - emelte fel a kisebbik a fejét. Arca vörös volt, kissé felpuffadt.
- Mutatok neked valamit - ezzel felállt, kezét nyújtotta húgának.
Sid, kétkedve ugyan, de elfogadta a segítő kezet. Lemásztak a létrán, America pedig a saját lova karámja felé vette az irányt. Bementek a karámba, Rica pedig a jobb felső saroknál kutakodni kezdett. Megkopogtatta a fát, amely tompa hangot adott ki. Volt ott egy üreg - állapította meg Sid. America levette a fedelet, majd elővett egy kisebb dobozkát, amit aztán felnyitott. Tele volt papírpénzzel.
- H... honnan van? - dadogott a kisebbik.
- Évek óta gyűjtöm. Egy olyan alkalomra tartogattam, amikor szükség lesz rá. Úgy látszik, eljött ez az alkalom - húzta mosolyra az arcát.
- Úgy érted, hogy...
- Úgy értem, hogy utazunk húgi! - ölelte át húgát, s egy puszit nyomott feje búbjára. - Irány Las Vegas!